Kedves Olvasó!
Ma lenne 65 éves édesapám. Ha megérte volna, most menne nyugdíjba.
Jó ideje tudtam, hogy a mai bejegyzésem róla fog szólni, de nem voltam biztos abban, milyen aspektusból hozzam őt ide.
Elmesélhetném, milyen csodálatos ember volt, de aki ismerte, az már úgyis tudja, aki nem ismerte, annak nem tudnám ezt átadni egy ilyen rövid írásban.
Leírhatnám, hogy tökéletes férj és apa volt – de nem volt, hiszen senki sem tökéletes. Hús-vér ember volt, hibákkal, tökéletlenségekkel, sok makacssággal, még több humorral, a világ összes pozitív energiájával és végtelen szeretettel. Nekem/nekünk pont a megfelelő apa volt. Édesanyámnak pedig a megfelelő társ.
Ezek helyett azonban a munkához való viszonyáról szeretnék írni, hiszen mégiscsak karrier-tanácsadással foglalkozom.
Édesapám, annak ellenére, hogy ma lenne 65 éves, karrierfelfogás szempontjából megelőzte a generációját. Vallotta, hogy nem szabad túl sokáig egy helyen vagy ugyanabban a pozícióban dolgozni, mert egy idő után a munkavállaló sem tud újat hozni a cég életébe, és a cég sem tudja fejleszteni őt. Ha jól emlékszem, nála 4 év volt az ideális maximum egy pozícióban.
Mindig teljes erőbedobással dolgozott, szívét-lelkét beletette minden munkájába. Ugyanakkor közben megesett olyan, hogy elment interjúzni máshová, csak hogy lássa, mit kínálnának neki – és ha jó lehetőség volt, nem mondott nemet. Ilyenkor tesztelte saját magát is, és felmérte a konkurenciát is.
Édesapám pályáján érdekes karriermódosítások voltak. Fiatalon lett apa, így hamar munkát kellett vállalnia. Az első munkahelye egy falusi iskola napközis nevelője volt. Később egy másik faluban kultúrigazgató, majd egy harmadikban művelődésszervező és kultúrigazgató lett. Olyan ember volt, aki szerette a pörgést – még most is emlegetik, hogy milyen szuper programokat szervezett abban a faluban, ahol én is születtem.
Néhány évvel később édesanyámmal a biztosítási szektorban kezdtek dolgozni, és ekkor indult el a nagybetűs Karrierje. Bár eredetileg csak érettségije volt, a bátyámmal együtt járt reklám-marketing szakra – akkor már negyvenes éveiben, két gyerekkel és egy felívelő pályával a háta mögött. A megszerzett oklevélnek köszönhetően sikeres üzletkötőből hamar fiókvezető, kirendeltségvezető, megyei vezető, majd végül régióigazgató lett. Mindezt négy különböző biztosítónál, három különböző városban érte el.
Ha édesapám pályájára gondolok, a fejlődés és haladás szavai elkerülhetetlenül eszembe jutnak. Biztos vagyok benne, hogy tőle hozom a folyamatos előrehaladás iránti igényem.
De tőle örököltem a hétfők szeretetét is – mindig azt mondta, hogy "az új hét új lehetőségeket, tiszta lapot rejt magában".
A pozitív életszemléletem is tőle ered, és az első napi idézetem biztos ismerős minden valamikori beosztottjának: "Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz." Gyakran idézte Ford szavait a munkatársainak és nekünk, a családjának is, és amikor elbizonytalanodtam magamban, mindig emlékeztetett rá, hogy sok minden fejben dől el.
Bár sokszor maga volt a két lábon járó racionalitás, mélyen hitt a vonzás törvényében, és ezt a pozitív életszemléletet igyekezett mindenkire átsugározni.
Az élet kegyetlen játéka azonban az, hogy még a legpozitívabb embernek sem sikerül minden. Édesapám öt évig kitartóan küzdött a rák ellen, és bár sok csatát megnyert, a háborút végül elvesztette.
Több mint hét éve nincs velünk – ez már a nyolcadik születésnapja, amely nélküle telik el.
Bár az első időszakban a családot legyűrte a gyász, soha nem felejtettük el, mennyire mérges lett volna ránk, ha látja, hogy szomorkodunk.
Az elmúlt években már könnyebb: nem bánkódunk, inkább megemlékezünk, felidézzük a vicceit, a borzasztóan hamis énekhangját, nevetünk a régi vitákon, és én minden évben eszek sütit – mert azt imádta. Ma sincs ez másként.
Sok mindent tanultam tőle, és ha ő nincs, ma én sem ezzel foglalkozom.
Az egyik utolsó beszélgetésünk indított el a karrierváltás útján. Egy középkorú ember bölcsességével rám nézett, és megállapította, hogy elvagyok a munkámmal, de nem élvezem – ez pedig nem jó.
Azt tanácsolta, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő: ne dolgozzak túl sokáig olyan helyen, amit nem élvezek, mert ő visszatekintve úgy érzi, hogy még így is túl sok időt pazarolt el olyan munkákra, amikre nem kellett volna, és így pont arra nem maradt a végén elég ideje, hogy kiélvezze azt a pozíciót, amiről álmodott.
Megfogadtam a tanácsát, és a halála után gyorsan cselekedtem, és a véletlenek, a sors, Isten, az élet – ki hogy nevezi – gyorsan az utamra tereltek. Alig pár héttel később már tudtam, mivel szeretnék foglalkozni.
Hét év kellett hozzá, hogy elkezdjem: hét év tapasztalatszerzése, tanulása, önismeret-fejlesztése. De most itt vagyok. Nagyon örülök, hogy most már határozottan lépkedek a céljaim felé, és hálás vagyok édesapámnak, hogy – még ha nem is élte meg, de – elindított ezen az úton.
Ha úgy érzed, hogy te is szívesen megtennéd az első lépést az új karriered felé, vedd fel bátran a kapcsolatot velem a megadott elérhetőségeim egyikén.
Ne várj túl sokáig – az élet túl rövid egy nem megfelelő munkához!